Ez pedig nem tartalmaz cselekményleírást. 

A családokat foglalkoztató mindennapos problémákat nem feltétlenül vesszük észre külső szemmel. Mindig hajlamos az ember önostorozásra, hogy ez csak velem történhet meg, ilyen máshol nincs. A Kis tüzek mindenütt című könyvben Celeste Ng (ford. Dudik Annamária Éva) pedig a lehető legempatikusabb módon próbál nagyon érzékeny dolgokat feszegetni, amikkel egyesével ugyan mindenki találkozhatott, de a mögöttes motivációt sohasem tudta volna megmagyarázni.

A könyv nem ítélkezik, mindenkit egyenlően mutat be, és nem ad igazat senkinek, ez teljesen rajtunk múlik, hiszen mindenki más értékrenddel nő fel, szóval egy-egy ponton biztos megbotránkozunk, de ez így van helyén. Igyekszik a lehető legaprólékosabban és a lehető leggyorsabban bemutatni különböző nőtípusok különböző életútjait, és azoknak az alternatíváit. Fontos, hogy ezek a nők milyen áldozatokat hoztak a családért és a gyerekekért, és még mikre képesek csak azért, hogy azt működőképessé tegyék.

Nem lövök le semmit azzal, ha elmondom, hogy a Kis tüzek mindenütt című regényben mindenféle anyatípust fellelhetünk. Egészen a kotlótól a karrierista szülőig, vagy aki magára hagyja a gyerekét, és nem képes a szülésre, ezért vállalkozik a nevelőszülő nehéz feladatára. Végtelenül pontosan ábrázolja ezeket az anyafigurákat, és velük nem egyszer találkozhatunk a való életben is, csak a meg nem értettség fátyla borítja őket.

A fő konfliktus két anya között bontakozik ki. Elena, a kiváló családanya, akinek minden összejön: nagy ház, jól kereső férj, négy egészséges gyerek és egy újságírói állás. Mintha úgy hangozna, hogy neki mindene megvan, igaz? A másik oldalon ott van Mia, aki egy igazi fotóművész, egyedül rója az utakat, miközben városról városra magával rángatja egy szem kamaszlányát, akinek megígéri, hogy ezúttal letelepednek egy csendes kisvárosban. Csendes kisváros… Shaker Heights. Írjátok be a képkeresőbe a város nevét, és garantáltan a szorongás fogja el az embert a rendtől.

Szóval Shaker Heights lakói szeretik, ha az előírások alapján megy minden. Mármint szó szerint minden. A szomszéd még a rendőröket is rád kérheti, ha nem nyírtad le a füvet időben, hát ha még valami egyedi színre festenéd a házad… Csodálkozásomra arról nem volt szó, hogy – mint a svédeknél – nincs függöny az ablakon. Mert mi okod lenne titkolózni, ha mindent jól csinálsz, hm? A hely annyira száraz, hogy tényleg elég eldobni egy csikket és az egész kóceráj lángra kap.

Mia egy viszonylag liberális felfogású nő, de inkább mondanám, hogy innovatív, és önálló mintsem túlzottan liberális. Ez ugyanis előfeltételezné azt, hogy a falu lakói nem azok. Éppen ellenkezőleg, mindenkit elfogadnak előítélet nélkül, a megkülönböztetés, mint olyan, nem létezik, egészen addig, amíg dekonstruálni kéne bizonyos tényeket. Szóval Mia igenis támogató személy olyan ügyekben, ami esetleg nem felel meg a város elveinek. Ez nyílván már spoiler veszélyes, de érdemes tudni, hogy olyan emberek mellett áll ki, akiket ez a közösség kitaszít. Igazi látszat demokrácia van, ahol a kékgallérosoknak nem sok beleszólása van a közügyekbe…. és még a saját ügyeibe se szóljon bele, mert úgyis van, aki jobban tudja. Ezáltal akarva, akaratlanul a nonkonformisták mellé állnánk legszívesebben – ha meg nem, akkor hadd kérdezzem meg: neked mi bajod?

Mint írtam a szerzőnő nem fekte-fehér karaktereket rajzolt meg, ahol rend van, ott van káosz is, ahol jó van, ott kell lennie rossznak is, szóval a dialektikus érvelésektől nem mentes a történet. Az ítélkezéstől sem mentesül az olvasó, mert az abortusz témája is felmerül, vagy a béranyaság. Ezek mind-mind nagyon súlyos kérdéseket vonnak maguk után, de a legfontosabb kérdés, amit egészen végigjár: mitől lesz egy anya igazán anya? Ha megengedhetik maguknak, hogy a Yale-re járjon a gyerek, kocsija legyen vagy a legdivatosabb ruhákba járjanak, de nem marad ideje a gyerekei lelkével, gyötrődéseivel foglalkozni. Ha pedig rákényszeríti magát, hogy időt szánjon rájuk, akkor azt is minek, mert rögvest késztetést érez az okításra. Esetleg nincs pénze, de a világot százszor körbe futná, hogy bizonyítsa szeretetét a gyerek iránt.

A gyerekeket pedig csak mellékszereplőként említettük eddig, pedig körülöttük forog ez a cseppnyi világ. Az a fontos, hogy számukra a legjobb életet biztosítsák, ami esetleg a szülőnek nem adatott meg. Ugyanakkor ezeknek a fiataloknak már vannak elveik, vannak erősen kiforrott gondolataik, amit kevesen vesznek komolyan. Előfordulhat az, hogy nem abban látják meg a szülőt, akihez vér szerint tartoznak. Hiába büszkélkedik valaki több gyerekkel, és hogy ő mennyit felnevelt és mind okos és egészséges, ha az egyiknek teljesen más igényei vannak, mint a szép ruha, a német kocsi vagy a rendezett ház.

Nagyon csapongó lett az írásom, ami nem alaptalan, mert kifejezetten nehéz úgy értékelni a könyvet, hogy nem mondok el sorsdöntő eseményeket a cselekményből. Emiatt tényleg elnézésed kérem, kedves olvasó. Azonban remélem sikerült egy kis kedvcsinálót írnom, mert ez a könyv nem csak szülőknek szól, hanem a gyerekeiknek is, sőt, olyan embereknek, akik mások élethelyzetén, nehéz sorsán ítélkeznek. Ez a legutóbbi szó, amit érdemes jól átcsámcsogni, és figyeljünk fel, hogy milyen könnyen mondunk ítéletet másokról, legyen az egyedülálló szülő, vagy gyermektelen. Szeretném azt hinni, hogy az embereknek egy sarkított arcát mutatta be a szerzőnő, de vannak félelmeim, hogy nem.