2020. aug 24.

Anna Cima: Tokióban ébredek

írta: bijancska
Anna Cima: Tokióban ébredek

(Budapest: Metropolis Media, 2020)

Nem is emlékszem utoljára mikor fogott meg engem ennyire egy könyv. Szóval bátran kijelenthetem, hogy az idei olvasásaim legjobbja Anna Cima Tokióban ébredek című regénye! Rögtön ment is a kedvenc könyveim közé. Hiszen nem csak a történet, hanem maga a szöveg is igényes, lendületes és fiatalos. Szinte hihetetlen, hogy Kolláth Anna Laurának ez az első saját teljes kötetes fordítása. Remélem nem leszek csapongó a recenzióm során, igyekeztem rendbe tenni a gondolataimat, de annyi lett belőlük hirtelen, hogy úgy kellett lepkehálóval összeszedegetnem őket.

A történet Jana Kupkováról szól, egy fiatal cseh lányról, aki a prágai Károly Egyetem japán szakára jár. Jana igazi japánőrült, de nem egy otaku (animékért és mangákért túlzottan rajongó személy), hanem sokkal inkább egy elvont irodalmár. Már egész fiatalon elkezd a japán kultúráért rajongani, Kuroszava filmeket néz, és Murakamit olvas, ez később specifikusabb irányokat vesz, és egy olyan szerzőnek a műveit kezdi el fordítani és kutatni, akinek az életműve még a japánok számára is ismeretlen és elérhetetlen. Ő Kavasita Kijomaru, vagy valódi nevén Ueda Szatosi. A Kettéválás című novellája mély befolyást gyakorol Janára, és nem csak a személyére, hanem az életére is. A Kettéválás arról szól, hogy a főszereplő író egy gyilkosságot szeretne feldolgozni a művében, ezért el is utazik a tettnek a helyszínére, és annyira a megszállottja lesz a témának, hogy a gyilkosság helyszínén marad lelkének egy része. Ez a történet egybecsengő a 17 éves Jana Sibujában tett utazásával, ahol megkettőződve ott marad gondolatként. A sibujai életét és a prágai tanulmányait két külön részben követhetjük nyomon, amelyek többnyire felváltva követik egymást. Prágában ő már 24 éves, szakzárásra és doktori tanulmányokra készül, miközben Kavasita egy másik művét a Szeretőket fordítja egy diáktársával és egy nagyon szerény románc is kilátásba kerül.

whatsapp_image_2020-08-24_at_10_33_08.jpeg

Huh, már tényleg ez az alapkoncepció annyira megfogott, mert úgy túlzottan finoman és részletesen intelligens, hogy nem lesz tőle entellektüel csömöröm. Pedig már abból, hogy egy irodalmi kutatást végeznek a regény hősei, simán ez következhetne. Két fontos szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket egyesével a lehető legrövidebben kifejtek, a végén pedig megengedek magamnak egy inkább szubjektív megállapítást, amely az egyetemi élettel kapcsolatban megfogott a regényben. Egyrészt manapság nagyon népszerű téma az ismeretterjesztő pszichológiai könyvekben a jelenlét fogalma, miszerint meg tudjuk-e rendesen élni a jelenünket, ezt fordítja ki, és japán mesére emlékeztető történetet kreál belőle. Másrészt pedig a szerzőiség kérdésével is eljátszik, utalva a francia strukturalistákra.

„…amikor visszatérek, tuti, hogy találkozom is önmagammal. És akkor már nem eltévedt gondolat leszek. Hanem megtalált gondolat.” (194.)

Tehát Jana, amikor 17 évesen Sibujába megy egy barátnőjével nyaralni, úgy érzi bárcsak itt maradhatna, és ez az emlék olyan mérföldkőként szolgál az ő érdeklődésének a meghatározásában, hogy leginkább nem is menne haza, hanem elsajátítana minden ismeretet Japánban. Ez a kívánság Hacsiko kutya szobra mellett hangzik el, és valóra is válik. Eközben az igazi Jana hazamegy Prágába. Jana azzal van elfoglalva, hogy olyan tanulmányi sikereket érjen el, hogy ne lehessen kérdés kinek adják az ösztöndíjat Japánba, csak az a bökkenő, hogy ő már ott van. Zseniális! Főleg a mű tanulsága az, ami engem igazán megfogott. Jana többször visszatér Hacsiko szobrához, és felfigyel arra, hogy milyen kívánságok hangoznak el az emberek szájából. Ezeknek a többsége csak szálló gondolat, de ha beteljesülne valószínűleg súlyos következményeket vonna maga után. Megmaradva gyermeki mivoltában járkál körös-körül a városban, megtanul japánul, és távoli gondolatként is hatással van az emberek életére. Ne mondjátok nekem, hogy nem egy Ghibli Studio-s rajzfilm idéződik meg a szemetek előtt. :) 

Dögölj meg! Ilyesmiket nem szabadna kiejteni a szánkon. Soha. A gondolatok nagyon veszélyesek, ha az ember nem figyel oda.” (173.)

Továbbá, mint már említettem, a szerzőiségen is elgondolkoztat, és arra Roland Barthes A szerző halála című híres esszéje ad referenciaalapot. Az esszében egyszerűen azt állítja Barthes, hogy a mű a megírás után önálló életre kel, a szerzőtől független létezővé válik. Tehát nem lehet a szerző személyén keresztül értelmezni a könyvet. Ez részben megkönnyíti, de meg is nehezíti Jana dolgát, amikor Kavasita művét fordítja és értelmezi. Kiváló doktori téma lehetne, csak sajnos a szerzőről semmit nem tudni, de a kezébe kerül egy határozottan életrajzi ihletésű novella, abból viszont biztos következtetéseket nem vonhat le. Nem gondoltátok volna, hogy egy novellaelemzés ilyen extravagáns cselekménysort eredményezhet, mint ebben a regényben, igaz? Ráadásul Cima maga is egy önéletrajzi ihletésű regényt ad a kezünkbe, hmmm…? A Szeretők és a regény cselekménye pedig a fordítás kezdetével rögtön szinkronúszásban vezetik végig a történetet, és már-már olyan harmonikus, hogy nem is akarjuk elkülöníteni őket.

whatsapp_image_2020-08-24_at_10_33_08_1.jpeg

(Itt pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a könyvben található illusztrációk egytől egyig az írónő és a férjének a keze munkája. Ha további rajzai iránt érdeklődnétek, nézzétek meg az instagram-oldalát: link

Mindezt tetőzi, hogy egy nagyon fiatalos regényben ötvözi érett gondolatait, és egyszerűen imádtam olvasni. Végre egy olyan egyetemistákról szóló regény, ahol nem a tanárok kompetenciáját vonják kétségbe, vagy egészségtelen módon igyekeznek a másik felé kerekedni, hanem csinálják a diákok a maguk dolgát, sőt, egymásnak is segítő kezet nyújtanak. Persze Prágában nyilván megemelik egyszer-kétszer a söröskorsót, de züllésről azért szó sincs. Főszereplőnk nem egy kitaszított nerd, akit nem fogad el senki, vannak tisztességes barátai, akikkel megbeszélheti minden nyűgjét, baját, örömét, és ezek a barátok is rendkívül jól ki vannak dolgozva. Mellékszereplő léttükre beleláthatunk az életüket mozgató mechanizmusokba, és nem egyszerű szürkeegerek a nagyon menő főszereplőnk mellett. Kristýna középiskola óta nagyon jó barátja Janának, és egy nagyon érdekes családi háttérrel rendelkezik (apukája buddhista szerzetesnek áll, míg az anyukája asztroguru lesz) és orvostudományokat tanul. Itt szemtanúi lehetünk néha a reál-humán beállítottságú emberek ilyen-olyan nézeteltérésének és eszmecseréjének is. Akkor ott van Macsiko, a Prágában klasszikus zenét játszó japán diáklány, akivel kölcsönösen segítik egymást a két nyelv elsajátításában. És akkor még nem említettem Viktor Klímát. Hát én nagyon megszerettem őt, de lehet azért, mert nekem is többé-kevésbé azért hasonló „barátélményem” volt/van az egyetemen, neki rögtön, ahogy befejeztem a könyvet, kötelezővé is tettem elolvasni. :)

Bevallom kezdetben visszariasztott a japán tematika, mert hiába érdekelt kiskamasz koromban ez a kultúra, azt az időszakot már régen hátrahagytam. Féltem, hogy nagyon sok olyan utalás lesz a történetben, ami számomra nem egyértelmű és utána kell külön kutakodni. Szerencsére ez nem így volt, szóval ha lenne olyan, akit ez tart vissza őt szeretném felbátorítani az olvasásra. A könyv végén van egy szóértelmező rész, illetve a japán írókat is felsorakoztatja az írónő, amik említésre kerültek a könyv oldalain, továbbá a kiadó is hozzáírta, hogy melyek elérhetőek magyarul. Szenzációsan precíz és tapintatos munka a laikus olvasó számára is. Nem akarom túldicsérni, de tagadhatatlanul imádtam, remélem nem csak én leszek így vele! :) 

 

Szólj hozzá

cseh kortárs könyvek szépirodalom Japán Metropolis Média